A legjobb filmek rangsorát hosszú ideje két film vezeti egymással versengve (többek között a világ legnagyobb filmes adatbázisával rendelkező IMDb filmes portál listáján), mégpedig a Keresztapa trilógia legelső, 1972-ben készült része és az 1994-es Remény rabjai. Az előbbire eddig 1,9 millió szavazat érkezett a rajongóktól (az oldal 1990-es alapítása óta) mégpedig 9,2 pontos átlaggal, az utóbbira pedig 2,7 millió voks jött, szintén 9,2 pontos átlaggal. Fej-fej mellett vannak tehát és tényleg nagyon nehéz köztük sorrendet kialakítani, mivel mindkettő zseniális alkotás. (A szívem mégis kicsit az egyik felé húz inkább, de ezt csak posztom legvégén teszem egyértelművé.)
A kép forrása: LINK
A Keresztapa három Oscart is bezsebelt 1973-ban: arany szobrocskával jutalmazták Mario Puzot az alapműért és forgatókönyvért, Francis Ford Coppolát a kiváló rendezésért és Marlon Brandot mint legjobb főszereplőt. A film különlegessége, hogy egy rejtélyes világba enged bepillantást a nézőknek, mégpedig az amerikai Cosa nostra (olasz maffia) világába, mely az átlagemberek számára jórészt ismeretlen. Megismerhetjük a Corleone családot, vitáikat, belső feszültségeiket és harcaikat riválisaikkal. Mindezt olyan kitűnő színészek "tolmácsolásában", mint Al Pacino (Michael Corleone "bőrébe" bújva), James Caan (Sonny szerepében) és Robert Duvall (mint Tom Hagen, a család ügyvédje). A szicíliai Corleone település ma is a turisták egyik kedvelt célpontja Olaszországban, noha mint a történetből kiderül az eredetileg Andolini névre hallgató család Amerikába településekor kapta a Corleone nevet, amikor a gyermekként odaérkező Vito (a család-alapító keresztapa) vezetéknevét rosszul értelmezték a vámon. Akárhogyan is, de a dinasztia felemelkedik és a Cosa nostra egyik legbefolyásosabb családja lesz Amerikában.
Noha a Keresztapa jórészt az 50-es 60-as években játszódik, az amerikai olasz maffia fénykora inkább az 1920-as és 1930-as évekre tevődött, amikor az első nagy maffia-klánok kezükbe kaparintották az egyes amerikai nagyvárosokat. Ilyen legendás maffia-család volt a Genovese (Lucky Luciano alapításával), a Gambino, Lucchese, Bonanno és Colombo család. És ott volt persze a legendás Al Capone is, aki 1925 és 1931 között egész Chicago uraként tartotta zsebében a helyi rendőrséget és szinte az összes bírót. Kit ne érdekelt volna ez a különleges világ, melybe 1972-ben Francis Ford Coppola révén végre bepillantást nyerhettünk. A Keresztapa mára fogalommá vált és egy életérzéssé, hiszen más filmekben idézik és jellemző mondatait mindenki ismeri.
A Remény rabjai egészen másfajta történet, noha szintén ugyanabban korszakban játszódik (az 1947 és 1967 közötti Amerikában, pontosabban annak egyik börtönében). Az alaptörténet Stephen King 1982-ben megjelent kisregényére épül (Rita Hayworth and the Shawshank Redemption) melyet aztán 1994-ben a magyar származású Frank Darabont vitt filmre. A sztori kezdetben nem aratott zajos sikert az amerikai mozikban, ám később a házimozi-piacon valósággal berobbant a közérdeklődésbe. Milliók, tízmilliók voltak rá kíváncsiak és 2008-ra beérte az addig töretlenül legnépszerűbb Keresztapát a filmes népszerűségi-listákon (inentől van holtversenyben az IMDb oldalán is Coppola filmjével).
A kép forrása: LINK
A Remény rabjainak középpontjában egy 36 éves amerikai átlagember egy bizonyos Andy Dufrense nevű bankár áll, akit egyszer csak életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélnek felesége (és annak szeretője) megöléséért. Ekkor 1947-ben járunk, a világháború utáni Amerikában. A karaktert Tim Robbins jeleníti meg a filmben, hihetetlenül jó alakítást nyújtva. Dufrense teljesen ártatlanul próbálja meg átvészelni a börtönt, de ez eleinte nem nagyon sikerül neki. Bizonyos rabok rászállnak ugyanis és egy ideig úgy néz ki, hogy az állandó verekedések és harcok végül halálát okozzák majd. Ám ekkor megmenti bankár-végzettsége, amellyel hasznossá válik a börtön vezetőinek és főleg igazgatójának szemében. Innentől sokkal jobb lesz helyzete is, főleg miután megismeri egy rabtársát, az akkoriban már 57 éves Boyd Reddinget (akit mindenki csak úgy hív: "Red"). A karaktert Morgan Freeman alakítja ugyancsak zseniálisan. A két rab barátsága végigkíséri azt a bizonyos 20 évet, amit együtt töltenek le Shawshank falai között, egészen addig, amíg Dufrense meg nem elégeli az aljas igazgató (Bob Gunton) disznóságait és meg nem lép egy különleges és hihetetlen szökéssel.
A Remény rabjai egy sokrétegű film barátságról, felül-emelkedésről, kitartásról és élet-igenlésről arra tanítva bennünket, hogy soha nem adhatjuk fel és bármennyi baj is ér bennünket mindig lesz legbelül egy hely a szívünkben, melyhez nem érhet semmi bántó vagy rossz dolog.
Ti még sosem éreztétek ez? Hogy ... vannak helyek, melyek nem kőből épültek, hogy van valami itt bent, amit sosem vehetnek el tőled ... nem érhetnek hozzá!
A Remény rabjait fiatalon láttam és már több, mint 25 éve a kedvenc filmem. Bevallom megelőzi nálam a Keresztapát, mert többet adott számomra az életről. Azóta rengetegszer megnéztem újra meg újra és mint általában a legjobb filmek mindannyiszor hatással is volt rám.
